Zsinórban a harmadik hazai győzelem (U20)

NB I. B – Zöld csoport, Fiú U20 – 21. forduló

SMAFC U20 – Concordia Motax KC Pápa 89:52

(29:10, 28:14, 13:16, 19:12)
2019. február 27. (szerda), 16.45 – Sopron, Krasznai Ferenc Sportcsarnok
Részletek >>>

SMAFC U20: Tóth B. 12, Demcsik 18/6, Garab 8/6, Pongrácz 4, Karsai 18. Cserék: Gottlieb 2, Vass 6, Németh L. 12/12, Kertész 9/3.

Farkas Dávid (beszámoló):

Az első félidőben – az általam korábbi években alkalmazott – letámadó zónával kezdtünk, mely itt is működött, hiszen huszonnégy labdát szereztünk húsz perc alatt és átgázoltunk ellenfelünkön. A második félidei teljesítményért azonban normál esetben büntetéseket kéne kiosztanom, hiszen abszolút az én mentalitásommal ellentétes produktumot kaptam vissza. Ennek ellenére, ehelyett inkább gratulálok az első félidőhöz, hiszen ebben a szezonban már az ilyen részsikereknek is örülni kell!
Gratulálok a mindössze 16 éves Kertész Attilának, aki U18B csapatos játékosként is fegyelmezetten dolgozott, fejlődik és rutint szerezn a jövőre tekintve.

Farkas Dávid (beharangozó):

„Az elmúlt két hazai mérkőzésünkön sikerült győzelemmel zárnunk, szeretném ha ezt ki tudnánk nyújtani három mérkőzés erejéig. Játékunk a győzelmek ellenére hullámzó, de úgy látszik az idei szezonban ez már nem fog változni. Bár a Pápa csapata a tabellán mögöttünk helyezkedik el, nem szabad, hogy ez megtévesszen minket, hiszen idegenben egy heroikus mérkőzésen egy pontos győzelmet tudtunk csak aratni. Azóta keretünkben több helyen is változás történt, meglátjuk ez melyik irányba billenti a mérleg nyelvét. Sérült és beteg játékos nincs, ám a keretből többen kedden este 20.15-kor még MEFOB mérkőzésen szerepelünk Pécsett, így a hajnali hazaérkezés után nem sok idő marad a regenerálódásra.”