Meglepően sima győzelem (Fiú MEFOB)

Fiú Egyetemi Bajnokság – Nyugat – 6. forduló

SMAFC – PTE-Petőfi SE 104:36

(21:14, 39:8, 25:5, 19:9)
2019. november 20. (szerda), 19.30 – Sopron, Krasznai Ferenc Sportcsarnok

SMAFC (fiú egyetemi): Horváth M. 15, Heiszenberger 26/12, Tukovits 37/3, Szegedi 16/3, Barcza 3. Cserék: Hajdók, Gáspár 2, Nichter 2, Szilágyi 3/3, Erdős.

Farkas Dávid (beszámoló):

„Az első negyedben nem találtuk a mérkőzés ritmusát, gyermeteg hibákat vétettünk, melyekért meg is bűnhődtünk. A második negyedtől védekezést váltottunk és sikerült több alkalommal is olyan négy-öt perces periódusokat produkálnunk, amikor az ellenfél nem tudott pontot szerezni. Ennek köszönhetően könnyű gólokat sikerült szerezni, mellyel folyamatosan növelni tudtuk előnyünket és mindenkit több játékpercig tudtam pályán tartani, mint egy szorosabb mérkőzésen. Kezdő ötösünkből többen ismét extra teljesítményt nyújtottak, ezekről beszéltem a szezon elején, hogy ha a tavalyinál több ember tud előrelépni, akkor több győzelemre lehetünk képesek. A 2018/19-es szezonban egy győzelemre voltunk képesek, idén már kettőnél járunk, de szeretnénk majd ennek számát tovább növelni.
A 2019-es év utolsó három mérkőzését a tabella 1.-2.-3. helyezettjei ellen fogjuk játszani. Örülnék, ha legalább egyszer, meg tudnánk ráncigálni az oroszlán bajszát. Ha ez nem is győzelemben, de jobb játékban fog megmutatkozni, akkor is elégedett leszek. Köszönjük szurkolóink segítségét, akik ismét sokat beletettek a tegnapi győzelembe.

Farkas Dávid (beharangozó):

„Az előző fordulóban hozzánk hasonlóan a PTE-Petőfi csapata is megszerezte első győzelmét, így igazi alsóházi rangadóra van kilátás. Sajnos kedden egy pokoli nehéz U20-as és felnőtt mérkőzés vár ránk, ahol próbálom a perceket olyan arányban elosztani, hogy szerdára is maximális fókusz maradhasson a csapatomban. Dobószázalékunk a Veszprém ellen messze átlag feletti volt, remélem ha nem is azon a szinten, de kevésbé gyengébben fogunk szelektálni és betalálni a hárompontos vonalon túlról.
Hencz Balázsra bokarándulása miatt továbbra sem számíthatok, valamint Gáspár Gergely is komolynak tűnő ujjsérülést szedett össze, ám aki hadra fogható lesz mindent meg fog tenni az újabb győzelem reményében.

Várjuk szurkolóinkat, akik legutóbb is emberfeletti teljesítményt nyújtottak és átlendítettek minket a holtpontokon.
Zúgjon a Hajrá Sopron, Hajrá SMAFC!!!”