Bravúr a javából (Fiú MEFOB)

Fiú Egyetemi Bajnokság – Nyugat – 7. forduló

SMAFC – BME-MAFC 74:68

(19:13, 17:32, 17:13, 21:10)
2019. november 25. (hétfő), 19.30 – Sopron, Krasznai Ferenc Sportcsarnok

SMAFC (fiú egyetemi): Horváth M. 15, Heiszenberger 25/12, Tukovits 11/3, Szegedi 16/6, Barcza 2. Cserék: Hajdók 3/3, Janzsó 2, Nichter, Szilágyi, Erdős.

Farkas Dávid (beszámoló):

„Előző mérkőzésünk után azt kértem, hogy a 2019-es év utolsó három mérkőzésén, a három topcsapat ellen próbáljunk meg legalább egyszer szoros partit játszani, ám a fiúk a mai napon minden várakozásomat felülmúlták.
Az első negyedben fej-fej mellett haladtak a csapatok, a másodikban azonban teljesen elvesztettük a kontrollt és úgy tűnt érvényesül a papírforma, hiszen a BME 4:1-gyel állt a mérkőzés előtt és egyetlen veresége is a Mosonmagyaróvár ellen történt egy dudaszós kosárral idegen környezetben. A félidőben tizenkilencre lapot húztunk, ismét egy új védekezési szisztémát vetettünk be és a felhúzott lap egy kettes lett. Mivel a kezdőcsapat nagy része tegnap Debrecenben játszott NB I. B-s bajnoki mérkőzést, nem hittem, hogy az utolsó negyedben képesek leszünk még megújulni, de ezért szeretem ezt a csapatot, mert hétről-hétre meglepetéseket tud szerezni. Nagy skalpot szereztünk tehát ezzel a győzelemmel és zsinórban három győzelmet arattunk, mellyel utolsó két idegenbeli mérkőzésünk előtt – ahol nem mi leszünk az esélyesek, hiszen a tabella első két helyezettjével játszunk – a negyedik helyen állunk, melyre nagyon büszke és boldog vagyok, mert nem kevés munkánk van benne.
Örülök, hogy győzelemmel búcsúztattuk a Krasznai Ferenc Sportcsarnokot a 2019-es évben!

Farkas Dávid (beharangozó):

„A 2019-es évet a tabella három éllovasával fejezzük be, ennek első állomása, egyben utolsó hazai mérkőzésünk a BME-MAFC ellen lesz. Keretükben több NB I. A és NB I. B csoportot megjárt játékos található, valamint korosztályos utánpótlás válogatott játékos is. Próbáljuk felvenni a mérkőzés elejétől a ritmust, meglátjuk ez mire lesz elég, hiszen vasárnap Debrecenben szerepel felnőtt csapatunk, így kipihentnek nem nevezhetem majd a társaságot.