A hajrában fordítottunk (MEFOB)

Fiú egyetemi bajnokság – Nyugat – Alapszakasz

SMAFC – Esély a Sportra Petőfi SE 74:70

(26:16, 14:25, 19:21, 15:8)
2015.11.09. hétfő, 18:00 – Sopron, Krasznai Ferenc Egyetemi Sportcsarnok
Játékvezetők: Rokob Krisztián, Kovács Zoltán
Részletek >>>

SMAFC: NAGY G. 10/3, FORRAI 13/9, BERNECZEI 22/3, Tukovits, TÖRÖK 22. Cs: Gaál 2, Oláh, Szőke, Szlávik 3/3, Szegedi 2.
ES Petőfi: DRAGASEVICS 19/6, Győr, MOÓSZ 17/12, FÖLDES 10/3, SÜMEGI 17. Cs: Sütő 7, Pungor.

mefs.hu:

„A vendégek kezdtek jobban és Veljko Dragisevics, valamint Sümegi András eredményessége révén kezdetben vezettek is. 11:7-es vendég előny után azonban a Berneczei László – Török Balázs kettős révén, 14:2-es rohammal fordított a SMAFC és el is húzott, sőt, ekkor szerzett előnyét meg is tartotta a negyed végéig.
A második 10 perc Moósz Milán triplájával kezdődött, amely egy hátrányfelező 7:2-es pécsi rohamot indított útjára. A szakasz közepén jött Forrai Dániel és Dragasevics »váltott« triplát, ez utóbbi ráadásul 8:0-s vendég futásra adott jelként is értelmezhető, amellyel ledolgozta hátrányát a Petőfi SE. A félidő hajrájában »eleredt« a triplaeső, Berneczei hármasára Moósz felelt távolról. A félidő végén ez utóbbi duplájával át is vették a vezetést a vendégek.
Térfélcsere után Forrai hármasával azonnal fordult a kocka. Váltott vezetéssel fej-fej mellett haladtak a csapatok. Élesedett a küzdelem, kevesebb volt a kosár. A szakasz közepén újra a két »nehéztüzér« jelentkezett: Moósz triplájára – amellyel 5 ponttal megléptek a vendégek – Forrai felelt hármassal. A befejező negyed előtt 3 ponttal a pécsiek álltak jobban.
A záró etap elején Dragisevics révén tartotta előnyét a Petőfi SE. A szakasz közepén 70:66-ra még mindig ők vezettek, ám ettől, azaz játékmesterük, Dragisevics kipontozódásától kezdve a vendégek képtelenek voltak betalálni. A SMAFC Berneczei vezérletével, 8:0-s futással zárva a küzdelmes találkozót, a hajrában fordított és győzött.”