A Líceum, a Soproni Sportiskola KA és a SMAFC együtt fogadja be az ungvári gyerekcsapatot

Huszonkét kiskamaszt és öt anyukát fogad be az ukrán háborús helyzet időszakára a Líceum, a Soproni
Sportiskola Kosárlabda Akadémia és a SMAFC közössége. A gyerekek hétfőn este megérkeztek
Sopronba.

 

 

Az ungvári kosárlabda utánpótlás egy csapatának kerestek biztonságos elhelyezést Magyarországon,
miután a háború sújtotta Ukrajnában minden bizonytalanná vált. A Líceum, a sportiskola és az egyetemi
sportklub vezetői e hír hallatán azonnal összefogtak és cselekedtek. A sportiskola két busszal indult a
magyar-ukrán határra, hogy biztonságban Sopronba menekítse a 12-14 éves gyerekeket. Az egyik
járművet Horváth József vezette, aki háromszorosan is érintett az akcióban; a Líceum tanára, a SMAFC
elnöke, a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia szakmai igazgatója.

– Órákat kellett várnunk a határon, mert Ungváron éppen légiriadó volt és senki sem hagyhatta el az
óvóhelyeket. Így a mi csoportunk is csak egy későbbi vonattal tudott a záhonyi határátkelőhöz jönni. Ezt
csak azért mondom, hogy érzékeltessem: Kijevtől több száz kilométernyi távolságban is nehéz lett most
az élet. Az a lényeg, hogy a gyerekek már biztonságban vannak a Líceum kollégiumában, hétfőn késő
este elfoglalhatták új otthonukat. Kedden még autóval is érkeznek néhányan, így összesen tizenhat
kisfiú, hat kislány és öt anyuka elhelyezéséről kell gondoskodnunk bizonytalan ideig. De az összefogás
kiválóan működik, nem lehet gond – mondta el Horváth József a hosszú út után.

– A Líceum felkészült a vendégek fogadására. A szállás és az étkeztetés biztosítása mellett a gyerekek
foglalkoztatását is vállaljuk és segítséget nyújtunk a menedékes státuszok ügyintézésében is – mondta
el Tölli Balázs, a Líceum igazgatója.

Dr. Szekeres Csaba, a Sportiskola elnöke a befogadottak minél jobb elhelyezése mellett azt is fontosnak
tartja, hogy a soproni kosárlabdázó gyerekeket is szembesítsék a drámai helyzettel.

– Olyan programokat fogunk szervezni, ami megérteti a békében élő soproni gyerekekkel azt, milyen
elveszíteni a háború miatt, ami fontos: otthont, családot, biztonságot. Érteniük kell, milyen fontos az
összefogás, a segítségnyújtás. Hiszen nemcsak kosarasokat, embereket is nevelünk – emelte ki
Szekeres Csaba.

A kollégium ötödik emeletén alakítottak ki az ungvári menekültek számára megfelelő életteret. Meg kell
szervezni az étkeztetésüket is, ami iskolaidőben a kollégiumban megoldott lesz, de ünnepnapokon más
módot kell találni az ellátásukra.

Miután nagyon gyorsan kellett cselekedni, egyelőre a legfontosabb teendőket szervezték meg a
befogadók, a következő napok feladata lesz annak felmérése, mire van még szüksége a gyerekeknek és
az anyukáknak. A Líceum a szállás és az étkeztetés biztosítása mellett a gyerekek foglalkoztatását is
vállalja. A diákok nem tudnak magyarul, valószínűleg az orosz és az angol lesz a velük való
kommunikáció nyelve. A sportiskola és a SMAFC edzéseket szervez számukra, biztosítva a
szakembereket és a sportcsarnokot.

Egyelőre annyi bizonyos, hogy huszonhét, Ukrajnából kimenekített gyerek és felnőtt már biztonságban
van az összefogásnak köszönhetően.