A végjátékban megfáradva szenvedtünk vereséget Békésen

Mindkét együttes sikerre éhesen várta a vasárnapi találkozót, hiszen a hazaiak az első, míg szeretett klubunk a második győzelméért léphetett pályára a Békési Városi Sportcsarnokban.

Az mérkőzés első percétől kezdődően a mieink lendületbe kerültek, amely egy magabiztos előnyt eredményezett 10 perc után.

A 22-14-re megnyert negyedet követően ellenfelünk éledezni kezdett, de a szünetet jelentő sípszóig nem engedtük ki a kezünkből a korábban megszerzett fórt.

A félidő után ismét a mi akaratunk érvényesült a parkettán, csapatként funkcionálva tartottuk, majd növeltük a különbséget a javunkra.

Az utolsó játékrészben sajnos alábbhagyott a koncentrációnk, amely teljes zavart okozott a mieink játékában.

Nem tudtuk kontrollálni a végjátékot, amelyet a hazaiak kíméletlenül kihasználtak és kerekedtek végül felül csapatunkon.