Három negyedig ismét az oroszlán bajszát ráncigáltuk (Fiú MEFOB)

Fiú Egyetemi Bajnokság – Nyugat – 16. forduló

BME-MAFC – SMAFC 75:50

(16:13, 17:10,17:14, 25:13)
2020. március 10. (kedd), 20.20 – Budapest, Tüskecsarnok

SMAFC (fiú egyetemi): Horváth 16/6, Heiszenberger 9/3, Tukovits 12/6, Szegedi 10, Barcza 2. Cserék: Janzsó 1, Erdős, Szilágyi, Nichter.

Farkas Dávid (beszámoló):

„Mintha az őszi hazai mérkőzésünket láttam volna! Az első félidőben tizenhét pontos hátrányba kerültünk, majd minden erőnket felemésztve, a harmadik negyedben négy pontra visszakapaszkodtunk. Ekkor véleményem szerint a hazaiakban is felrémlett a soproni mérkőzés és az amúgy is agresszív és faulthatáron történő védekezésükön még egy fokozattal feljebb kapcsoltak és deresre fektetve minket huszonötöt vertek ránk, mint a klasszikus Lúdas Matyi mesében. Ennek köszönhetően a leckét mi is megtanultuk, de szégyenkezni valónk nincs, hiszen harminc percig partiba voltunk a bajnokság egyik éllovasával szemben.

Farkas Dávid (beharangozó):

„Mivel az ősszel hazai környezetben szinte esélytelenként, 15 pontos hátrányból sikerült fordítanunk és bravúrgyőzelmet elérnünk a BME ellen, biztosan fűteni fogja őket a visszavágás és mindenkit be fognak majd vetni a keddi mérkőzésen. Pécsi győzelmünknek köszönhetően a hátralevő 3 alapszakasz forduló számunkra már tét nélküli, ám mivel a bajnokság 1.-2.-3. helyezettjei ellen lépünk pályára, gyakorlásra tökéletes alkalom lesz akár a keddi mérkőzés, akár a Közgáz és a Szombathely elleni hazai bajnoki is, hiszen ezután a mérkőzések után kerül sor a play off mérkőzésekre, ahol szeretnénk még gyarapítani győzelmeink számát és minél jobb helyezést elérni.