Elkezdtük a felkészülést

A SMAFC-NYME NB I. B csoportos férfi kosárlabdacsapata a 19. helyen végzett a 2014/2015-ös kiírásban. Bár jól indult a szezon a soproniaknak, januártól Baloghék rendre szoros végjátékokban maradtak alul az ellenfelekkel szemben. Az alsóházi rájátszásban pedig sikerült hamar bebiztosítania bennmaradását az egyetemi együttesnek. A következő szezonban több változás is lesz a SMAFC-NYME-nél.

A 2015. június 18-i évzáró vacsorán több bejelentés is született. Az előző szezon legjobb soproni játékosának járó Mester Kupát a szokásokkal ellentétben nem az utolsó hazai mérkőzésen, hanem az évrázó vacsorán adták át, ezt a 2014/2015-ös szezonban Karácsonyi Gergely vehette át.

Barlai Tamás vezetőedzőt Meszlényi Róbert váltja az egyetemiek kispadján. Barlai Tamás több, mint két évet töltött el a soproni csapat edzőjeként, kezdetben Vetési Imre segítőjeként, később pedig vezetőedzőként.
Meszlényi Róbert nagy tapasztalattal rendelkezik, megfordult korábban az SVSE, a SMAFC, az SÁKC, a Dombóvár VMSE, a Soproni Postás, az Univer KSE és a Soproni Sördögök kispadján is, de 2005-2006 között volt a felnőtt férfi válogatott szövetségi kapitánya is. Az elmúlt években pedig a Soproni Sportiskola utánpótlás csapatainál dolgozott.

A játékoskeretet illetően biztosra vehető, hogy a rutinos center, Csaplár-Nagy Arnold befejezi játékos pályafutását, de a SMAFC-NYME-nél marad továbbra is mint csapatmenedzser és technikai vezető. Csaplár-Nagy közel tíz éven keresztül játszott az egyetemi együttesben, amellyel 2009-ben bajnoki címet is ünnepelhetett.

Szlávik Mátyás már az előző szezon közben hazaköltözött Körmendre munkahelyi elfoglaltságok miatt, az aktív játékkal tehát ő is felhagyott.
Herczeg István is távozik együttesünktől, Bálint Gergely pedig már korábban távozott a csapattól.

A többi játékost illetően annyi bizonyos, hogy Balogh Gergely, Vesztergom Zoltán, Török Balázs, Nagy Gergő, Berneczei László és Karácsonyi Gergely maradnak a SMAFC-NYME-nél.

Az edzések 2015. augusztus 3-án kezdődtek, az egyetemiek a Soproni Sportiskola U18-as csapatával együtt készülnek. Várhatóan az U18-as csapatból több játékos is csatlakozik majd csapatunk keretéhez, a végleges keret augusztus második felében alakulhat ki. Az U18-as játékosokon kívül a Sportiskolától érkező, utánpótlás korú Tukovits Balázs is velünk kezdte el az alapozást.

A SMAFC-NYME Kosárlabda Szakosztályát illetően még kiderült, hogy a Női Szakosztály megszűnik.

A SMAFC-NYME vezetését tekintve Karácsonyi Zsolt távozott az ügyvezetői posztról, helyét az egyesület titkára, Breidenbach Dorisz veszi át.