Évadzáró 2016/2017

2017. június 6-án a Rókalyuk Étteremben tartotta hivatalos évadzáróját a SMAFC Férfi Kosárlabda Szakosztálya. A csapat jelenlegi és volt tagjai, valamint edzői és vezetői közös vacsorán vettek részt.
Beszédet mondott többek között a klub vezetője, dr. Fábián Attila egyetemi docens, a Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karának dékánja. A klubelnök röviden értékelte az évet, valamint köszönetét fejezte ki a játékosoknak, edzőknek, vezetőknek és minden támogatónak az elmúlt egy évben végzett munkáért.
A csapat fájó szívvel búcsúzott két remek tagjától: Karácsonyi Gergelytől és Vesztergom Zoltántól. A csapatnak hiányozni fog a személyiségük, a tudásuk, a tapasztalatuk. Karácsonyi Gergely, alias „Karesz”, volt az eddigi tudósítója is a csapatnak, tehát ő még ebbéli szerepében is űrt hagy maga után, amit Takács Eszter, a csapat hamarosan megújuló honlapjának kialakítója és szerkesztője próbál majd betölteni. Elköszönő játékosainknak további sok sikert kívánunk!
Az évadzáró vacsorán a 2016/2017-es évad legjobb soproni játékosának járó Mester Kupa is átadásra került. A Krasznai Ferenc, alias a „Mester” emlékére alapított vándordíjról az alapítók – Bácskainé Krasznai Mária és Bácskai Kornél – a 2015/2016-os évad elején úgy döntöttek, hogy lezárva az alapítás óta eltelt 20 évet, Ők már nem viszik tovább az adományozást. A SMAFC elnöksége azonban nem szakította meg a megemlékezésnek és elismerésnek ezt a módját, így ebben az évben Berneczei Lászlónak nyújtották át a kupát. Gratulálunk!
A kellemes hangulatú este sok-sok beszélgetéssel, tervezgetéssel telt el.