Felkészülés

SMAFC 2010/2011

2011. augusztus 8-án megkezdte a felkészülést a SMAFC-NYME NB I. B csoportos férfi kosárlabdacsapata a 2011/2012-es bajnoki szezonra. Vetési Imre együttesére az elmúlt évek talán legnehezebb feladata vár.

A korábbiaktól eltérően nem alakult át jelentősen az egyetemiek kerete. Távozott a csapattól Bausz Kornél, aki sérüléséből felépülve meghatározó szerepet játszott abban, hogy a gárda megszerezte a 4. helyet a bajnokságban. A rutinos irányító a nyugati rivális Kanizsa KK csapatához igazolt. Bocsárdi és Forrai ugyan a soproniakkal kezdte meg a felkészülést, de időközben mind a két játékos távozott. Érkezett Szabó Norbert és Gál Balázs, akik elsősorban az utánpótlás csapatban kapnak majd lehetőséget.
Ami az NB I. B csoportos csapatokat illeti, a Pápai KC és a Fehérvár KC is anyagi okok miatt nem indul a bajnokságban. Az NB I. A csoportjából kiesett Salgótarján indul a B csoportban, a Jászberényi KSE pedig minden jel szerint vállalni tudja az első osztályt. Az NB II-ből feljutó Pécs is ott lesz a második vonalban, valamint – a Pápa és a Fehérvár kiesésével – a budapesti Treff 07 SE is. Erre azért volt lehetőség, mert az NB I. B-ből eredetileg kieső Győr és Sárvár mellett időközben „kiesett” a Pápa és a Fehérvár is, így az eredetileg 12 csapatosra tervezett nyugati csoport 8 csapatos lett volna. Az NB II. első két helyezettje vállalta az indulást (ők a nyugati csoportba kerültek) és az elvileg kieső Győr és Sárvár is maradhatott az NB I. B-ben.

A soproniakkal ellentétben nagy volt a mozgás a többi csapatnál:

Bonyhádi KSE
Érkezett: Jilling László (Veszprém)
Távozott: Márkus Tamás (Bodfeld Baskets – ?)

Budapesti Honvéd SE
Érkezett: Szökrény Gábor, Tóth Tamás (Cegléd)
Távozott: Kerpel-Fronius Balázs (Paks), Tigyi Árpád (visszavonult)

Ceragem Kozármisleny SE
Érkezett: Lánczos Sándor (PEAC), Magari Kristóf (PEAC), Széles Mátyás (Dombóvár), Scháffer Balázs (Mohács), Déri Barna( Kaposvár), Eller Szilárd (-)
Távozott: Komáromi Gábor, Kiss Gergely, Horváth Norbert, Lepsényi Norbert, Fehér Csaba (Baja)

FKSZC-Sárvár
Érkezett: Feigl Imre (Pápa), Koledics Barnabás (edző)
Távozott: Kozma Tamás (edző)

Győrszol-Széchenyi Egyetem
Érkezett: Hegedűs Attila (Elite), Fülöp András (Pápa), Pankár Tibor (Falco)
Távozott: Bogdán Erik (Veszprém), Balogh Gyula (abbahagyta), Tiba János (visszavonult), Kovács Dávid

Kanizsa KK DKG-EAST
Érkezett: Bausz Kornél (Sopron), Beák Gábor (TF-Hegyvidék), Bus Milán (TF-Hegyvidék)
Távozott: –

PTE PEAC-PVSK
Érkezett: Miholics Zoltán
Távozott: Lánczos Sándor (Kozármisleny), Magari Kristóf (Kozármisleny)

SMAFC-NYME

Érkezett: –
Távozott: Bausz Kornél (Nagykanizsa)

TF-Hegyvidék
Érkezett: –
Távozott: Beák Gábor (Nagykanizsa), Bus Milán (Nagykanizsa), Balikó Attila

Treff 07 SE
Érkezett: Drevenka Dávid (Kaszások), Tóth Levente (Kaszások), Károly Máté (Budafok), Kárpáti Zsolt (Elite), Czégel Dániel
Távozott: –

Újbuda TC
Érkezett: –
Távozott: Radovics József – edző (Salgótarján), Radovics Richárd (Salgótarján), Takács Norbert (Sopron), Misek Levente (Salgótarján), Solti Dániel (Salgótarján)

Veszprémi Egyetem
Érkezett: Horváth Roland (Pápa), Bogdán Erik (Győr), Fekete Csaba (Fehérvár), Takács András (Zalaegerszeg), Dreinfinger Zsolt (Albacomp UP), Faragó Péter (Paks), Szájer József – edző (Salgótarján)
Távozott: Jilling László (Bonyhád), Bovánovics Miklós (visszavonult)

A játékosmozgásokat olvasva láthatjuk, hogy a Bonyhád és a Honvéd tulajdonképpen se nem gyengült se nem erősödött. A Kozármislenynél majdhogynem új csapatot kell építeni, a Győr és a Veszprém inkább erősödött, mint gyengült volna. Legnagyobb mértékben a Kanizsa KK erősödött. A két újonc csapat közül a Pécs szinte a tavalyi csapattal indul, a Treff pedig B csoportos játékosokat igazolt. Aki gyengültek az a SMAFC-NYME, a TF-Hegyvidék és az Újbuda.

A korábbi években is jól szereplő együttesek úgy tűnik, hogy továbbra is harcban lesznek az első négy helyért. A Bonyhád-Veszprém-Nagykanizsa trió mögött szorosan ott lehet a SMAFC-Győr-Honvéd hármas. Nagy kérdés, hogy mire lesz képes a Kozármisleny és az újoncok is.

Karácsonyi Gergely