Győzelem a négyes döntőn

A közelmúltban zajlott le a négyes döntő az egyetemi bajnokságban.

Az egyetemi U25-ös kosárlabda bajnokság keleti és nyugati csoportjában az alapszakasz végén kiderült, hogy ha csak kevéssel is, de az NYME együttese lemaradt a felsőházi rájátszásról. A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége és a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség szervezett a kieső csapatoknak is egy alsóházi négyes döntőt. A tornának – 2013. április 28-án a gödöllői Szent István Egyetem adott otthont. A Nyugat-magyarországi Egyetem és a hazai csapat mellett a Nyíregyházi Főiskola és a Semmelweis Egyetem Orvostudományi Kara képviseltette volna magát, utóbbi együttes ugyanis a torna napján jelezte, hogy visszalép a tornától. Ez már csak azért is volt sajnálatos mert a vendég csapatok közül a fővárosiak voltak a legközelebb a torna helyszínéhez, Gödöllőhöz. Így valamelyest a program is módosult.

GEAC-SZIE – NYME-SMAFC 42:94

(12:23, 11:22, 9:25, 10:24)

A SMAFC dobói: Gaál 2, Karácsonyi 8, Szabó 8, Berneczei 18/3, Jávor 17/6. Csere: Eiler 6, Eszlinger 8, Nagy 17/9, H. Kovács 10.
Edző. Barlai Tamás

A házigazdával kezdett az NYME az első napon. Hamar kiderült, hogy a Barlai Tamás vezette együttes nagyobb játékerőt képvisel, mint a hazaiak. A soproniaknál mindenki pályára tudott lépni, és a játékosok tudtak is élni a lehetőséggel. Az első perctől eltekintve végig vezetve, előnyét fokozatosa növelve magabiztos győzelmet ért el az NYME.

 

Nyíregyházi Főiskola – NYME-SMAFC 35:78

(7:27, 7:11, 6:24, 15:16)

A SMAFC dobói: Gaál 10, Karácsonyi 5/3, Szabó 11/3, Berneczei 15/3, Jávor 22/9. Csere: Eiler 2, H. Kovács 1, Nagy 5/3, Eszlinger.
Edző: Barlai Tamás

Korábban a Nyíregyházi Főiskola is magabiztosan verte a hazaiakat, így másnap már csak az első és második helyezett kiléte volt kérdéses.

A nyírségiek ellen is hasonlóü magabiztossággal kezdett az NYME annak ellenére, hogy érezhetően keményebb ellenféllel kerültek szembe Jávorék. Mégis sikerült 20 pontos előnyre szert tennien az NYME-nek az első 10 perc után. A második negyed már sokkal gyengébb színvonalú játékot hozott, a soproniak sok hibával játszottak és pontatlanul is dobtak. Ennek ellenére sikerült tartani, illetve valamelyest növelni is a 20 pontos előnyt. A második félidőben pedig hamar elérte a 30 pontos vezetést is az NYME, az utolsó negyed pedig már csak formaság volt Barlai Tamás együttese számára.

 

A torna végeredménye:
1. NYME-SMAFC
2. Nyíregyházi Főiskola
3. GEAC-SZIE

A torna MVP-jének Jávor Barnát választották, az NYME-SMAFC legjobb játékosa pedig Karácsonyi Gergely lett, mind a ketten különdíjat kaptak.

A torna megrendezéséért dícséret illeti a házigazda Gödöllői Szent István Egyetemet, az ellátás és a körülmények is nagyon kiválóak voltak.

20130428_U25_Godollo

Felső sor: Eszlinger András, H. Kovács Ádám, Eiler Dániel, Jávor Barna, Barlai Tamás edző
Alsó sor: Gaál Ádám, Nagy Gergő, Szabó Norbert, Berneczei László, Karácsonyi Gergely