Itthon zárjuk az évet

Pénteken a szombathelyi Falco II. lesz a soproniak ellenfele.

Ezen a hétvégén ismét teljes fordulót rendeznek a férfi NBI/B-s kosárlabda bajnokság nyugati csoportjában. A 9. fordulóban a SMAFC-NYME a Falco II. együttesét látja vendégül a Krasznai Ferenc Sportcsarnokban, utoljára a 2014-es esztendőben.

Barlai Tamás együttese legutóbb Pécsett, tartalékosan szenvedett vereséget, amivel az 5. helyre csúszott vissza a tabellán. Váradi Attila együttese jelenleg a még középszakaszbeli rájátszást jelentő 8. helyen tanyázik, de a szombathelyi fiatalok biztosan nem érnék be ennyivel a végelszámolásnál.

A Falco II. legutóbb hazai pályán szenvedett vereséget az MTK-Törökbálint csapatától (81-95), ugyanakkor érdekes adat, hogy az eddigi négy idegenbeli fellépéséből egyszer sem sikerült még nyernie a szombathelyi fiataloknak.

A SMAFC-NYME mellett szól a hazai pálya előnye, illetve a rutin és a magassági fölény is. A felkészülés során már tapasztalni lehetett, hogy a Falco II. a gyors kosárlabdát részesíti előnyben. Váradi Attila csapata főleg mezőnyposzton erős, így Baloghék számára kulcsfontosságú feladat lesz a külső emberek semlegesítése.

A mérkőzést 2014. december 19-én rendezik a soproni Krasznai Ferenc Sportcsarnokban (Egyetemi Csarnok), kezdés 19:00-kor. A belépés ezúttal is ingyenes. Hajrá SMAFC!