Kezdődik a rájátszás

Hazai pályán kezd a SMAFC-NYME.

Megkezdődik az NB I. B csoportos férfi kosárlabda bajnokság rájátszása a 9-16 között.  A végső helyezésekért keleti részről az EnterHód-Vásárhelyi KS, a Budapesti Honvéd SE, a Konecranes-Salgótarjáni KSE és az MKB-Euroleasing Vasas küzdenek, míg nyugati oldalon a SMAFC-NYME mellett a Veszprémi Egyetem SE, a Bajai Bácska FKE és a Sopron KC-Sportiskola harcolhatnak.

Egy hét kihagyás után folytatódnak is a rájátszás küzdelmei, az alapszakaszban elért eredményeket minden együttes viszi magával tovább. Egy hazai, egy idegenbeli találkozóra kerül majd sor, tehát összesen még 8 mérkőzés vár a csapatokra.

A SMAFC-NYME első ízben azt az EnterHód-Vásárhelyi KS-t fogadja, amely épphogy csak lemaradt a felsőházi rájátszásról. Dr. Elek András és Utasi Gábor tanítványai 15 győzelem mellett 7 vereséggel zártak, amely igazán imponáló teljesítmény. Ezzel az eredménnyel holtversenyben végeztek a DEAC gárdájával, de az egymás elleni eredményeket tekintve a debreceniek álltak jobban, így ők futottak be a 4. helyre.

Nem lesz tehát könnyű dolga Barlai Tamás együttesének, nagyon össze kell szednie magát a soproniaknak. Külső posztokon Vejonivic, Czibere és a rutinos Nyilas játékára kell figyelni, 3-4-es pozícióban Vas és Mócsai veszélyesek, a palánk alatt pedig Marinkovic és Kukla bizonyulnak húzóembereknek.

A találkozót 2014. április 4-én rendezik a soproni Krasznai Ferenc Sportcsarnokban, kezdés 19:00-kor. A belépés továbbra is ingyenes!