Megérdemelt újpesti győzelem született

2022. március 12. | 17:00
24. forduló
Bajza József Általános Iskola
 
96 -68
(28-19, 22-16, 18-15, 28-18)
 
 

 

 

A 24. fordulóban egy cseppet sem várt könnyű feladat a mieinkre, ugyanis a harmadik helyezett Újpest-MT fogadta vendégül a SMAFC-ot.

Komoly elszántsággal vetettük bele magunkat a mérkőzésbe, hiszen a feldobást követően sokáig tartani tudtuk a hazaiakkal a lépést.

A negyed vége felé azonban megnyugtató előnyre tett szert az Újpest, 28-19 zárult az első tíz perc.

A második játékrészben – hasonló módon – az elején a szívós játékunknak köszönhetően belátható távolságon belülre kerültünk, ugyanakkor a félidőhöz közeledve nem bírtuk a lila-fehérek által diktált tempót.

A fordulást követően már nem sikerült tíz pont alá megérkezni, így továbbra is maradt a csapatok közti nagyobb különbség. Olykor akadt egy-egy fellángolás a mieinktől, de sajnos mindig érkezett egy magabiztos válasz az újpestiektől.

A negyedik etapban már érezhetően fáradt Carlos Vallejo alakulata, hiszen több kulcsembert is nélkülözni kellett erre a hétvégére. A pályára lépő játékosoknak viszont abszolút jár a kalapemelés, mert az utolsó pillanatig harcolva szenvedtek 96-68-as arányban vereséget.

 

 

Carlos Vallejo Rocamora : Először is szeretnék gratulálni az ellenfelünknek. Nagyszerű munkát végeztek a mai estén. Sok sikert kívánok nekik a PlayOffban. Talán idén sikerül nekik bajnoki címet szerezni és ezzel feljutni a piros csoportba. Mi megpróbáltunk mindent a mai napon, de ez most sajnos nem volt elég. Dolgozunk tovább.