Pénteken a Vasas ellen

Folytatódnak a bajnoki küzdelmek.

Az NBI/B csoportos férfi kosárlabda bajnokság nyugati csoportjának legutóbbi, 4. fordulójában a SMAFC-NYME megszerezte idei első győzelmét. A soproniak így 1 győzelem mellett 2 vereséggel állnak (az első forduló mérkőzését a Győr kérésére később fogja lejátszani a Sopron).

Barlai Tamás együttesének ellenfele az 5. fordulóban a fiatal MKB-Euroleasing Vasas gárdája lesz. A fővárosiaknak eddig szintén egy győzelmük van, az első fordulóban hazai pályán diadalmaskodtak 5 ponttal a szombathelyi fiatalok ellenében (81:76). Legutóbb az MTK-Törökbálint vendégeként léptek pályára a budapestiek, ahol 88:72-es arányú vereséget szenvedte.

A Vasasban kiemelkedik az 5-ös poszton szereplő 18 éves Krivacevic Marko, valamint a mezőnyposztokon Tóth Bence és Fekete Viktor kettős. A SMAFC-NYME aktuális ellenfele várhatóan gyors kosárlabdát próbál majd játszani, és az előretolt védekezés, valamint az egészpályás letámadás sem lehet majd meglepetés Baloghék számára.A tavalyi szezon rájátszásában egyébként a SMAFC-NYME idegenben (50:95), és hazai pályán is legyőzte a Vasast (74:71). Utóbbi mérkőzést meg kellett ismételni a pálya csúszóssága miatt, ez most szinte biztosan nem fog megismétlődni.

A találkozót 2014. november 14-én pénteken rendezik a soproni Krasznai Ferenc Sportcsarnokban (Egyetemi csarnok), kezdés 19:00-kor. A belépés továbbra is ingyenes. Hajrá SMAFC!!!