Tipikus első edzőmérkőzés volt

Felkészülési mérkőzés

Augusztus 20-án hétfőn lejátszotta első edzőmérkőzését a SMAFC-NYME NB I. B-s férfi kosárlabdacsapata. A találkozón a várakozásoknak megfelelően még nem a tiszta, folyamatos játék dominált.

SMAFC-NYME – SZPA-Fagus 78:65

(21:10, 21:19, 16:18, 20:18)
2012.08.20. hétfő – Sopron, Krasznai Ferenc Sportcsarnok (50 néző)
Vezetette: Boros T., Kulcsár T., Hernicz T.

Karácsonyi Gergely:

„A napokban Sopronban edzőtáborozik az NBII-es bajnokságban szereplő fővárosi SZPA-FAGUS együttese, amely örömmel tett eleget a felkérésnek, és pályára lépett a SMAFC-NYME ellen. Ugyan a szabályok kissé lazábbak voltak a megszokottnál, azért ez egyáltalán nem vetette vissza a játékosokat.
A soproniak eléggé foghíjasan léptek pályára, hiányzott Balogh, Vesztergom és Jávor, valamint szintén hiányzó még Szlávik, aki térdműtétje után lábadozik. A rutint Csaplár-Nagy, Karácsonyi és Herczeg képviselte, valamint a tavalyi soproni csapatból még Czeller és Szabó volt ott a pályán. Őket egészítette ki a Török Balázs, Szekeres Ábel, Berneczei László, Nagy Gergő, Rostás Imre és Élő Bálint alkotta fiatal kontingens.
A négyszer tíz perc közül az első az, ami említésre méltó. Ekkor még benne volt a kezdeti lendület a soproniakban, akik olykor-olykor tudtak gyors akciókat is vezetni és távolról is sikerült betalálniuk a gyűrűbe. Az összeszokottság hiánya azonban már ebben az etapban is látszott. Edzőpartnerünk percről percre vette fel a játék ritmusát, a mérkőzés elején még nem igazán tudott komolyabb ellenállást kifejteni a fővárosi csapat.
A folytatásban már sokkal több hiba került a játékba, de a felkészülés ezen szakaszán ez teljesen természetes. Vetési Imre sokat játszatta a fiatalokat, többféle felállást is kipróbálhattak az egyetemiek. Egy biztos, a büntetőkben és a távoli dobásokban még van mit fejlődnie a társaságnak.
A vendégek egyáltalán nem játszottak alérendelt szerepet a találkozón. Edzőjük, Farkas László többszöri időkérésekkel szakította meg a játékot és látta el hasznos tanácsokkal övéit. A fővárosiakat egy kisebb csoport is elkísérte a Krasznai Ferenc Sportcsarnokba, akik rendkívül élvezték a mérkőzést.
A SMAFC-NYME végig vezetve megnyerte a mérkőzést, de a fő hangsúly ma egyáltalán nem ezen volt. A szakvezetést fel tudta térképezni azokat a hiányosságokat, amiket pótolni kell a felkészülés hátralévő részében.”