Tisztes helytállás a DEAC ellen (MEFOB)

Fiú egyetemi bajnokság – Rájátszás

A TFSE-nek köszönhetően bejutott a felsőházi rájátszásba a SMAFC-NYME.

A SMAFC-NYME a 2014/2015-ös egyetemi bajnokság nyugati csoportjában eredetileg az 5. helyen végzett, de a TFSE egyik mérkőzésén nem állt ki, amiért büntetésben részesültek. A pontlevonásnak köszönhetően a soproniak és a 4. helyezett fővárosiak helyet cseréltek a tabellán, így Barlai Tamás együttese először került a felsőházi rájátszásba.
A SMAFC-NYME a keleti alapszakasz győztes DEAC együttesével került össze a rájátszásban. A soproniak feladták a pályaválasztói jogukat és megegyeztek a debreceniekkel, hogy mind a két mérkőzésre Debrecenben került sor. Gyakorlatilag egy nap alatt lejátszották a két mérkőzést a felek, amire azért is volt szükség, mert mindkét gárda tagjainak sűrű a programja. Az NBI/B-s rájátszás ezen a héten kezdődik, jövő héten már B33-as forduló következik Budapesten, a DEAC együttese múlt hétvégén U21-es döntőn vett részt hazai környezetben, és még sorolhatnánk.

1. mérkőzés

DEAC – SMAFC-NYME 91:75

(32:18, 25:17, 13:17, 21:23)
2015. április 14. kedd, 21:00 – Debrecen, DOTE Játékcsarnok.
Vezette: Torzsa P., Kisházi B.

SMAFC: Berneczei 19, Jávor 5, Török 15, Szabó 2, Nagy 6. Csere: Bali 6, Forrai 17/12, Szekeres 3, Szála.
Edző: Barlai Tamás
DEAC: Szarka 6/6, Nagy Be., Pék 10, Nagy Bo. 33/15, Kiss 6. Csere: Gál K. 4, Szendrei 4, Reizer 7, Asztalos 1, Lippai 18, Gál B. 2, Bács.
Edző: Dr. Nagy Ágoston, Barna Donát

Karácsonyi Gergely:

„Az első mérkőzésre 2015. április 14-én került sor 21:00-ás kezdéssel. A soproniak vonattal utaztak Debrecenbe és a Cegléd–Szolnok vasútvonal közötti kábellopás miatt 1 órát késtek, de nagyjából sikerült időben elkezdeni a találkozót.
Jobban kezdtek a hazaiak, akik közelről és távolról is egyaránt betaláltak. Szinte minden pályán lévő debreceni eredményes volt, a vendégeknél Berneczei gyűjtötte a pontokat (13:8). Lippai és Gál B. ügyes játékával 10 pont fölé növelte előnyét a DEAC, Török és Bali gondoskodott róla soproni részről, hogy ne legyen nagyobb a differencia az első negyed végén (32:18).
A második negyed katasztrofálisan indult a vendégek szempontjából: Nagy Botondot képtelen volt tartani a SMAFC-NYME, a debreceni irányító zsinórban szerzett 14(!) pontjával végképp eldőlt a találkozó (46:18). Forrai és Berenczei kosarai arra voltak jók, hogy 20 pontos hátrányát tartani tudja a vendég együttes (57:35).
A második félidőben már nem történt különösebb izgalom, a DEAC tartotta korábban megszerzett előnyét, míg a SMAFC-NYME-nek sikerült valamelyest kozmetikáznia az eredményen. A mérkőzést végül 91:75 arányban nyerte a DEAC.”

 

Barlai Tamás:

„Az első félidőben, különösen a második negyed elején dőlt el a mérkőzés számunkra. Sok labdát eladtunk és ez megpecsételte a sorsunkat. A második félidőben már sikerült felvenni a ritmust, de a DEAC végig kézben tartotta a mérkőzést.”

2. mérkőzés

SMAFC-NYME – DEAC 78:99

(23:23, 23:29, 14:23, 18:24)
2015. április 15. szerda, 10:00 – Debrecen, DOTE Játékcsarnok.
Vezette: Torzsa P., Kisházi B.

SMAFC: Jávor 17/6, Bali 2, Forrai 5/3, Török 15/3, Szála 9. Csere: Berneczei 20, Szabó 5, Nagy 3, Szekeres 2.
Edző: Barlai Tamás
DEAC: Nagy Be. 11/9, Nagy Bo. 11/9, Kiss 16, Lippai 7, Gál B. 5/3. Csere: Szarka 15/15, Gál K., Pék 24/12, Reizer 10, Bács.
Edző: Dr. Nagy Ágoston, Barna Donát

Karácsonyi Gergely:

„A második mérkőzésre másnap délelőtt 10:00-kor került sor, szintén a DOEC Tornatermében. Ezúttal álmosabban kezdett Barlai Tamás együttese, mint a tegnapi napon. A DEAC 6:0-val nyitott, közte Gál K. triplájával. Török és Berneczei palánk alatti ügyes megoldásaival azonban visszajött a meccsbe a SMAFC-NYME (10:14). Jávor és Nagy B. gondoskodtak róla, hogy egyik csapat se szakadjon le a másikról, az első negyed végén fej-fej mellett álltak a csapatok (23:23).
A második negyed sok pontatlansággal kezdődött. Nagy hangsúlyt fektettek a védekezésre a csapatok, ezzel rendre eladott labdákba hajszolva az ellenfelet. Berneczei és Török villantak meg ismét, először vezetett a SMAFC-NYME a találkozón (27:25). Nagy Benedek adott ekkor lendületet csapatának és egy perc alatt máris a „vendégeknél” volt az előny (27:29). Percről percre változott a vezető csapat kiléte egészen az utolsó percig. Ekkor Szarka három triplát is bevágott, soproni részről pedig Szála tudott szép duplákkal válaszolni, de az előny a DEAC-nál maradt (46:52).
A harmadik negyed elején eldöntötte a találkozót a házigazda: egy 14:4-es első 5 percet produkálva már majdnem 20 ponttal vezettek a debreceni fiatalok. Eközben a soproniak csak távolról tudtak betalálni, tartotta 17 pont körüli hátrányát a SMAFC-NYME.
A nyugati csapat a záró etap első három percét egy 7-2-vel indította, ezzel némiképp felzárkózott ellenfelére a soproni együttes (65:77). Ezt a különbséget sikerült tartania a DEAC-nak. Ahhoz képest, hogy mennyire fáradt volt már mindkét csapat, kifejezetten szép megoldásokat és jó játékot szolgáltatott a mérkőzés. A 37. percben 77:88-as állásnál még utolsó tartalékait is megpróbálta mozgósítani a SMAFC-NYME, ám a nagy akarásnak nyögés lett a vége, a DEAC pedig majdnem elérte a 100 dobott pontot. A vége 78:99.
Összességében két jó mérkőzést játszott egymással a két csapat, a DEAC teljesen megérdemelten szerezte meg mind a két győzelmet. A SMAFC-NYME sem játszott rosszul, a két veresége ellenére is helytálltak a soproniak Debrecenben.”

 

Barlai Tamás:

„Jól hajtottak a srácok, viszont a DEAC távoli dobásaival nem tudtunk mit kezdeni. Az utolsó percekben még szorossá tehettük volna a mérkőzést, de túlpörögtünk, ezt pedig kihasználta ellenfelünk.”